Rólunk

Üdvözlök mindenkit, Kalász Péter vagyok, engedjétek meg hogy bemutassam az EQUIQ-t, családi vállalkozásunkat melyben társammal, Radványi Nagy Bettivel közösen dolgozunk.


Az EQUIQ mögött több évtizedes szakmai tapasztalat, és egy gondolkodásmód áll, melynek a lényege, hogy megalkossuk a legjobbat, megadhassuk a legjobbat lovaink számára, akik számunkra a legfontosabbak, jólétük, egészségük megőrzése lovasemberként a hivatásunk, és nem mellesleg elemi érdekünk is, hiszen senkinek sem mindegy, hogy négylábú társa, független attól, hogy egy hobbi lóról, vagy a legmagasabb szinten versenyző, akár több millió eurós értékű lóról van szó, minél tovább tudjon a társunk lenni.

 A több évtizedes szakmai tapasztalat alatt gyakorlati tapasztalatot értek, az elmúlt években világ, és olimpiai bajnokokkal, a legmagasabb szinten versenyző lovakkal dolgozhattunk, és dolgozunk folyamatosan, tudjuk hogy az eredmények mögött, a háttérben bizony nagyon komoly munka folyik, hogy ezek a lovak így tudjanak teljesíteni. Partnereinkkel közösen folyamatosan azon dolgozunk, hogy olyan termékeket tudjunk a rendelkezésetekre bocsájtani, lettlégyen szó takarmányokról, takarmánykiegészítőkről, vagy ápolószerekről melyek valóban hozzájárulnak lovaitok egészségének megőrzéséhez, fitten tartásához!

Köszönöm szépen a figyelmeteket, és további eredményes munkát, egészséges lovakat kívánok Nektek, kedves lovas társaim!

Kalász Péter, Radványi Nagy Bettina, családunk, EQUIQ!

Kapcsolat:

Kalász Péter

Magyarország
Közös tanya 136,
6055 Felsőlajos

+36203861767

spaclayequiq@gmail.com

@Equiq 

 @equ_iq